Quantcast
Channel: diavoli
Viewing all articles
Browse latest Browse all 965

Vár állott, most kőhalom # Palermo v Milan

$
0
0

A katasztrófaturizmus kategóriájába tartozik ez a szicíliai látogatás, kedves Olvasók, de még így sem kötelező a három pont, bármennyire is ultra cefet hullaszar jelenleg ez a Palermo. Valóban, a Rosanero ebben a szezonban nem csak simán gyalázatosan ótvar, hanem abszolút szinten kegyetlenül siralmasan szánalmas: eddigi öt hazai meccsüket kivétel nélkül elveszítették, két rúgott gól mellé 12-t nyeltek be csak úgy lazán. Zamparini papát valószínűleg utolérte az öregség, hogy nem rúgta még ki páros lábbal De Zerbit, de a Barbera népét sem értem, már rég úgy el kellett volna picsázniuk vizes törölközőkkel ezt a kutyütő bandát, hogy karácsonyig még a leülésnek a gondolatától is fejhangon visítsanak. Hajtás után megágyazó gondolatok.

Ez még a 2006-os helyi derbyn készült

Ez még a 2006-os helyi derbyn készült

Persze mindebből még nem következik, hogy itt és most a Milan majd lesöpri a pályáról a hazaiakat, és minden kudarc, ami legalább nem kétgólos győzelem. De szerencsére Montella is ebben a szellemben készül a találkozóra, és ha visszaemlékezünk, mekkorát fogott Gigio múlt héten a hosszabbításban, akkor egyértelmű kell legyen, hogy még mindig nincs hova arcoskodni, ide maximális alázat kell minden meccsen, különben úgy járunk, mint Genoában. 

Manuele kirobbanthatatlan a kezdőből

Manuele kirobbanthatatlan a kezdőből

Bacca góltalanságáról elég sokat cikkezik a sajtó, én viszont örülök neki, hogy nem abból áll a játékunk, hogy elképzelés nélkül várjuk, hogy majd a kolumbán megoldja. Ha meg sokat primadonnáskodik Carlitos, a Mister szó nélkül le fogja ültetni ismét a padra, hogy okuljon belőle, efelől kétségünk sem lehet. Sokkal fontosabb, hogy Susóval, Nianggal, Locatellivel,  Jackkel, de még Kuckával is van egy, ha nem is túl látványosan, de azért elég hatékonyan működő A-tervünk, Bacca pedig nem Ibrahimovic, hogy mindenki alá dolgozzon, de Locatelli sem Muntari, hogy ne is legyen más opciója.

Eddig kevés, mint az inka kávé

Eddig kevés, mint az inka kávé

Nem is szaporítom tovább a szót, gyerünk akkor tovább az aktualitásokkal! Niang most már elvileg tényleg annyira beinfluenzásodott, hogy ne játsszon a mai nap, de ezzel a sztorival már a múlt héte is bevittek az erdőbe a firkászok. Mindegy, ha tényleg nem játszik, akkor nem Sosa, de még csak nem is a felépült Matyi Feri fog bekerülni a csapatba, hanem Jack feltolásával az ifjú Pasalic kap lehetőséget a kezdőben. Teljesen rendben van a dolog, nagyon fiatal, horvát, középpályás, ez egy bitang erős kombináció a mai futballban. Sokat eddig nem láttunk belőle, de Vince jobban ismeri, ha igazak a híresztelések, közölte a vezetőséggel (de kivel vajon?), hogy érdemes lenne véglegesíteni a drávántúlit. Hátha lesz belőle egy Modric. Egy biztos, a legújabb árrobanás után kész, befutott játékosokért minimum 40-50 milliókat kell dobálni, és semmi sem garantálja, hogy egy összevásárolt fancy keretből tényleg csapat lesz, lásd az elrettentő példákat.

Jön a hó, nektek szóltak már?

Jön a hó, nektek szóltak már?

Lényeg a lényeg, ma délután háromkor nekiveselkednek a fiúk, hogy a dobogóról várhassuk a kuzinokat, szurkoljuk ki nekik! FORZA MILAN!!!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 965